A férfiak öltözködése ma már kilépett a korábbi formális keretekből és elmozdult egy kötetlenebb, nyitottabb stílus felé itthon is. Jelentősége nem csupán jeles eseményeken ütközik ki, de a hétköznapok során, munkahelyi megjelenésünkre is kifejezett hatással bír. A kifutók korábbi merész húzásai után a 2024-es évben tapasztalható trendek közül a legtöbb kihívás nélkül, könnyedén felhasználható bármely férfi számára, aki egy kicsit is nyitott az újdonságra. Míg a hideg évszakok a réteges öltözködésből fakadóan adnak lehetőséget ruhadarabjaink variálására, addig a meleg hónapok beköszöntével a különböző színárnyalatok és minták nyújtanak erre, az előbbitől eltérően, számos opciót.
Az elmúlt években világszerte tapasztalható trend a visszafogott fehér, illetve a pasztell különböző árnyalataival élénkítőleg hatott az azt megelőző, erőteljes színárnyalatú ruhadarabok időszaka után, mely a kevésbé divatérzékenyek számára is biztosította a trendkövetést. Napjainkban viszont a divat igazán változatos korszakát tapasztalhatjuk. Jelentős kreatív szabadsággal, érzékiséggel, korábbi megoldások újrafelfedezésével. Ezzel a reinvencionizmussal korábban elképzelhetetlennek tünő, ellentétes stílusirányzatú darabok jelentek meg, lehengerlő kontrasztot hozva a férfiak öltözködésébe.
A nyár egyértelműen a kontrasztok szezonja lesz. Mind színekben, mind stílusban, sok esetben a kilencvenes éveket idézve meg, mely ősszel az előbb említett kötött sapkák reneszánszával és a sportruházat eddig új területeken való viselésének elterjedésével válik még hangsúlyozottabbá. Mindezek mellett a tavalyi évhez hasonlóan a farmer, különösen a melegebb hónapokra egyre inkább kiszorul mint bevett nadrágviselet. Mivel számos lehetőség adódik ma már a farmer helyettesítésére, viselése már nem igazán számít divatosnak. A többi ruhák esetében is tapasztalható elmozdulás eredménye ez, mely az elegánst sportosabb, a sportosabb megjelenést pedig alkalmibbá tette. Szűk fazonú, stretches, elasztikus anyagösszetétellel újítva meg nem csak a flannel de a farmer nadrágokat is. Rendkívüli a Gucci divatház szokásához hű, bevállalós húzása, – mely a híres GQ életmód magazin szerint „jelenleg a Földön található legizgalmasabb márka,” – mely komoly lépéseket tett a három évtized kihagyást követően kollekciójában újra megjelent kifehérített, itthon márványfarmernek is hívott viselet újrázása felé. Nem sikertelenül. Ugyanis láthatóan a tömegtermelésre szakosodott márkák ezt igencsak gyorsan át is vették.
A karcsúsított felsők szabásai pedig már jellemzően a nadrágok esetében is megszokottá váltak előnyeiknek köszönhetően. A szűkebb szabás mellett pedig újításként a stretches anyagösszetétel még a farmerek kollekciójában is kikerülhetetlen lesz. Talán ez is közrejátszhatott az újabb fordulat megjelenésében. A közelmúltban egyidejűleg felbukkant pöttyös, illetve virágos, természeti képeket absztrakt módon idéző mintázatok reneszánszának sikere még le sem csillapodott, mire 2024-re az egész egy éles fordulatot véve visszakanyarodott a domináns csíkos mintázatokhoz, mely köszönhetően széleskörű alkalmazhatóságának, bármilyen stílussal könnyedén összeegyeztethető. Nem véletlen, hogy a hosszanti csíkos mintázat mindig is meghatározó volt a férfiak öltözködésében, csupán rövid időszakokra pihent meg.
Az alkalmi ruhák esetében az 1900-as évek különböző irányzataiból kölcsönöztek a tervezők kimerítően. Black Tie eseményeken feltűnhetnek duplagallérú zakók, lazább programok esetén pedig a tengerkék-fehér kontrasztra épülő outfitek. A V-nyakú felsők idén fognak kellő térhódításba, hogy folytassák az elmúlt év során is tapasztalt reneszánszukat. A kontraszt másik oldalán, az élénk színek mellett a hétköznapi, lazább ötlözködésben megjelenik a fekete, a fehér, illetve a szürke is, ami a különböző játékos irányzatok között már egy hangsúlyozottabb kinyilatkoztatást jelent. Ugyanakkor ez kiváló lehetőséget nyújt a fő iránytól eltérni kívánóknak. A tengerkék és a grafitszürke 2024-ben továbbra is trónólni fog az öltönyök világában, de eközben egyre többféle színben is tünnek majd fel és a minták is egyre gyakrabban lesznek felfedezhetőek rajtuk. Bár a harsány színek még így is uralkodnak, mindössze kissé megfakultak vagy épp kivilágosodtak az előbbi váltásra válaszul.
A különböző stílusú darabok párosítása egy másik szempontból kifolyólag is hódit. A férfiakra jellemző praktikusság idén kiemelten meghatározó, amit a Casual Friday elnevezésű stílusirányzat, a kényelmes de mégis elegáns megjelenést szem előtt tartva csak tovább erősít. Mindezt anélkül, hogy újfent kedvenc farmerünkhöz nyúlnánk. Egy világos öltöny zakójának egyhangúságát kiválóan oldhatja egy sportos nadrág, amit egy ing vagy egy jól megválasztott pólóval tökéletesen összeköthetünk. Könnyen szert tehetünk így egyfajta hétköznapi eleganciára anélkül, hogy vigyázba állítanánk magunkat egy kötött összeállítással. És ha már kötött, szinte bármilyen öltözethez javasolt lesz beszereznünk egy kötött sapkát, mely a kilencvenes évek egyik legfőbb visszatérője idén. Annyira jól passzol a legkülönbözőbb stílusú megjelenésekhez, hogy joggal merül fel a kérdés, miért is nem indult már korábban hódító útjára. Számíthatunk rá nem csak a megszokott hétköznapi viselet, de irodai, zakós öltözetek szándékosan kirívó kiegészítőjeként is. Mindezek mellett, nem lehet szó nélkül hagyni az edzésekhez, különböző sportolásokhoz használt ruházatok utcai öltözködésben való térhódítását. Az Athleisure irányzat térnyerése, a női példát követve 2024-ben a férfi öltözködésben is várhatóan jelentős számú követőkre fog lelni hazánkban.
Érdekes jelenségre is felhívnánk a figyelmet, mely egyre elterjedtebb szokássá vált a férfiak körében. Az eddig jellemzően kívűl hordott felsők ugyanis újfent a nadrágba tűrve kapnak helyet. Észrevehető tendencia ez már a divat-showktól kezdve az utcai öltözködésig. Legyen az gallléros hosszúujjú, mokk-nyakú felső, garbó, ing vagy természetesen póló. Csak húzd be lazán, ne feszesen. Ezzel már nem csak a formális megjelenést hangsúlyozhatod, de egy túlságosan laza szerelést is könnyedén elegánsabbá tehetsz, csupán ezzel a húzással.
A nadrágok mellett a kabátok világa változott még jelentősen, a funkcionalitásra és a praktikusságra építve. A világban zajló események, köztük a migrációs krízis nagyban befolyásolta a jelenlegi trendek alakulását, aminek hatására a zöld alapvető szín lett, szinte minden létező ruhadarabon. Legfőbb árnyalata a méreg-, illetve a katonai zöld lesz. Szintén ennek a folyamatnak a lecsapódása a túrázó ruhadarabok felbukkanása olyan márkák kollekcióiban, melyek korábban sose rukkoltak elő ilyen jellegű darabokkal. Különös tekintettel a technikai részletekre, nagy zsebekkel, gyakorta megkapó élénk színekben. Az évek óta menő steppelt kabátok illetve dzsekik ezen túl is jelentőséggel bírnak még, a trendekhez hasonlóan, az előbbiekre épülő, széleskörű értelmezésben.
Semmiképp nem hagyhatjuk szó nélkül az előbbiek mellett viszont egyidejűleg újra divatba jött camel balonkabátokat, melyek felbukkanása tökéletes eleganciát suggal a jelenlegi változatos trendek között. Bár a tervezőket nem kell félteni, hogy új elképzeléseik armadájával jelenjenek meg minden egyes szezonban, nem feltétlenül kell, hogy ez a meglévő ruhatárunk teljes átalakításával járjon az új kollekciók megjelenésekor. Mindinkább, az adott trend megismerését követően bölcsen kiválasztani a számunkra leginkább tetsző néhány darabot mely illeszkedik ruhatárunkhoz és nem utolsósorban személyiségünket illetve saját stílusunkat hűen tükrözi. Ugyanis, ahogy a világhírű francia divattervező Coco Chanel is felhívta erre a figyelmet, „a divat változik de csak a stílus marad örök.” Viszont a divat, természetéből fakadóan ma sem korlátozódik csupán a designerek és az ismert nagy márkák tömeggyártott termékeire, mégha utóbbiak alkotják a piac jelentős részét is. Túlzó dominanciájuk viszont már önmaga ellen hat, amit leginkább az online térben zajló folyamatok által táplált trendek ellensúlyozhatnak. Megfigyelhető ugyanis egy környezet- és társadalomtudatos elköteleződés, ahol az eldobható, nem tartós viseletre szánt ruhadarabok kultúrája kerül kisebbségbe. Ezen a teljesen új értékrendszeren alapuló korszak elérkezésének jelei fedezhetőek fel.
Vélhetően egy újabb korszellem küszöbén vagyunk mely hosszabb időre lesz meghatározó a különböző területeken jelenlévő ruházati márkák kollekcióiban és ami számos izgalmas meglepetést tartogat számunkra a divat kimeríthetetlen örökségéből és témáiból merítve.